Itt látható 2001-es önmagam (a képet Kiss Marianna készítette). Mostanában gyakrabban
borotválkozom és sokkal rövidebb a hajam... '66-os vagyok, ha kiszámolom a korom nekem soknak tűnik,
valahogy belül megálltam öregedni, csak fele ennyinek érzem magam. Gődény Csabának hívnak,
madarászok
tudják, hogy a gödény az egy madár, más néven a
pelikán.
Az interneten mindenütt Pelican néven szerepelek, a nevem alapján elég kézenfekvő volt ezt a nicket
választani. Érdeklődési köröm valamennyire látszik a menüpontokból: meghatározó a természet (az élővilág)
szeretete, azután következik a
fotózás, ami részben az előzőhöz kapcsolódik, mert megvan bennem a vágy a látott, tapasztalt dolgok megörökítésére,
bemutatására, megszerettetésére, aztán egy másik részem a számítógépek világának a rabja, mindennapjaimnak
a munkámon keresztül is része az internet, a
programozás.
Az említetteken kívül még az akvarisztika és az elektronika az, amivel jelenleg nem foglalkozom, de nagyon érdekel.
Nincs még rovat a búvárkodásról, pedig az is nagy kedvenc.
Miskolcon születtem, ott nőttem fel, ott végeztem az iskoláimat,a szüleim és a húgom (a családjával) ma
is ott élnek. Négy évet töltöttem Siófokon, 1998 óta Budapesten lakom. Életem meghatározó élménye az
afrikai, a
costa ricai
és egy
világkörüli utazás
volt, amiről épp most értünk haza. Könnyen barátkozom, sok
barátom
van az ország különböző tájain, szeretem a társaságot, a vidámságot, a játékot. Naturistának vallom magam,
nem dohányzom, nem iszom (na jó, ritkán egy pohár sört vagy bort), nem nézek tévét, rádióból is csak a Bartókot
bírom hallgatni, mert ott nincs reklám meg politika meg idióta műsorvezető. A szükséges információkat inkább
a neten gyűjtöm be. Nem érdekel sem a politika (sőt, az érdekel talán legkevésbé), sem a napi események, sem
a "szenzációk", a legtöbb hír úgyis valamilyen negatív dolog: leszúrta, elütötte, megtámadta, stb. Van néhány
film, amit akárhányszor végig tudok nézni, van pár kedvenc lemezem, amit szívesen hallgatok, de mostanában nem
nagyon bővül a választék, az új
zenék
(és filmek) kissé hidegen hagynak. A paramétereim: 2020 mm x 82000 g. Egy drámai
önarckép.
(VIGYÁZAT, csak erős idegzetűeknek! Ha nem vagy biztos magadban, inkább NE
KATTINTS! :-) A szöveg egy részét meghallgathatod
mp3 formátumban.